Határtalanul! Ady Endre nyomában, erdélyi utakon…
2017.okt.26-án reggel 7-kor indult el az osztály (11.B) Erdélybe. Az út nagyon hosszú volt. Csaknem partibuszt csináltunk a buszból, szólt a zene, a hangulat a tetőfokára hágott.
A határt átlépve hamarosan megérkeztünk Nagyváradra. Megkezdtük a sétánkat a városban, majd megálltunk az Ady Múzeumnál. A múzeumigazgató nagyon sok érdekes információt osztott meg velünk a költőről és a város 20. század eleji pezsgő szellemi életéről. Ezután a belvárosba érve megnéztük az ottani látványosságokat, például a Fekete Sas Palotát. A következő helyszínünk Csucsa volt, meglátogattuk a Boncza-kastélyt és az Ady Emlékházat. Innen a szállás felé vettük az irányt, és útközben megcsodálhattuk a Bánffyhunyad külvárosában elhelyezkedő cigánypalotákat. Kalotaszentkirályra érkezve a Püspök Panzióban kedves fogadtatásban részesültünk, elfoglaltuk a szobáinkat, amelyek mindenkinek nagyon tetszettek. A bőséges vacsora után szabad program volt, beszélgettünk és Activityztünk.
A második nap sietni kellett a reggelivel, mert már vártak minket a partneriskolában (a bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceumban), ahol nagyon barátságosan fogadtak. Kaptunk tőlük fejenként egy csokit, és az iskolaújságuk egy példányát, ami nagyon kedves gesztus volt. Velük együtt elmentünk a református temetőbe Hory Etelka sírjához. Ott az erdélyi fiatalokkal közösen tisztítottuk meg a sírt a lehullott falevelektől.
Ezután nekivágtunk a 12 km-es túrának, a havasrekettyei Menyasszony fátyol vízesést célba véve. A túra folyamán útitársunk volt egy nagyon cuki kóbor kutya. Könnyű terep volt, végig kavicsos úton haladtunk a sűrű erdőben, a fenyőfák zöldje sűrűn törte meg a lombhullatók tarka színfoltjait, mellettünk patak futott lefelé, a falu irányába. Felérve a vízeséshez megállapítottuk, hogy ez a túra megérte a fáradtságot. Még a víz is iható volt!
Amint visszaértünk a buszhoz, eleredt az eső. A sofőrünk ügyesen manőverezve, egy kis külső segítséggel letolatott a hegyről, mert nem volt lehetősége megfordulni. Visszaérve szálláshelyünkre a szállásunk melletti kalotaszentkirályi református templomba mentünk, és idegenvezetőnk segítségével megismertük a templom és a helyi magyar közösség történetét. Az épület érdekessége a kalászból font harang, mely a mennyezetről lóg alá.
A szakadó eső ellenére megtekintettük Ady hársfáját, amely alatt a Kalota partján című verset írta. Ezután volt egy kis időnk kipihenni a túra fáradalmait, majd a vacsora végeztével két helybeli fiatal vezetett be bennünket és a partneriskola tanulóit a helyi néptánc rejtelmeibe. Információkat kaptunk a kalotaszegi népviseletről, valamint az ottani hagyományokról. A helyi diákok ezután még sokáig ott maradtak velünk a Püspök Panzióban, és beszélgettünk késő estig. Ekkor rengeteg új szót ismertünk meg, amiket ők használnak, valamint beavattak minket a román nyelv rejtelmeibe.
Másnap hideg, borús időre ébredtünk, de a gyalui völgyzáró gátnál így is sokat időztünk a táj szépségében gyönyörködve. Mire Kolozsvárra értünk, kisütött a nap, így jobb kedvvel tekintettünk meg a belváros nevezetességeit. Majd tettünk egy kört a Házsongárdi temetőben. Volt egy kis szabadidőnk, ebédeltünk, szuvenírt vásároltunk, majd elindultunk vissza a szállásra. A buszon mindenki nagyon jót aludt, fáradtak voltunk.
A panzióban volt egy kis szabadidőnk, majd a vacsora után ismét összefutottunk a helyi diákokkal. Este szomorúan aludtunk el, mert tudtuk, hogy az utolsó nap következik.
Reggel felkeltünk, összepakoltunk, és felkészültünk a nagy útra egy bőséges reggelivel. Az eső ellenére megnéztük a sebesvári vár romjait. Utolsó állomásunk a nagyszalontai Arany János Emlékmúzeum volt. Itt, a múzeumi házigazdánk egy interaktív előadást rögtönözve mutatta be nekünk Arany életét. Ezután hazaindultunk, vagyis inkább hazafújt minket a szél, ugyanis piros viharjelzésben vágtunk neki a nagy útnak.
Az út nagyon hosszú volt, sokkal hosszabb, mint odafelé. De azt hiszem, elmondhatjuk, hogy a rengeteg utazás és a rossz időjárás ellenére ez volt életünk legmeghatározóbb osztálykirándulása, amit már csak az erdélyiek érkezese múlhat felül.
Beszámoló az erdélyi résztvevő diákok tollaiból
Iskolánk, a Bánffyhunyadi Octavian Goga Elméleti Líceum, 12.B. osztályának abban a szerencsében volt része, hogy az Önök gimnáziuma minket választott partneriskolaként, így november 9-én útnak indulhattunk, hogy felfedezzük a híres magyar fővárost.
Izgatottan vártuk a bűvös időpont elérkeztét, hiszen a kispestiek erdélyi látogatása során volt alkalmunk megismerkedni, barátságot kötni, így nemcsak a budapesti látványosságok, hanem az örömteli viszontlátás miatt is türelmetlenek voltunk. Csütörtök reggel tíz órakor gördült ki a buszunk a helyi parkolóból, s már kezdett alkonyodni, mire megérkeztünk a szálláshelyünkre, az Adagio Hostelbe, ahol elfoglaltuk a szobáinkat, amelyek nem sorszámmal voltak ellátva, hanem egy budapesti nevezetesség angol nevét viselték, valamint a szoba falára fel is volt festve a névadó látványosság. Miután kipakoltunk és felmértük a terepet, megvacsoráztunk a szomszédos étteremben.
Ezután pedig, a kirándulás végére már-már kötelező napi ponttá vált esti szabadprogram következett, amikor is lehetőségünk volt felfedezni a város szépségeit. Első este a Dunakorzóhoz sétáltunk el; mindannyiunkat lenyűgözték az esti fények.
A második napot a Kerepesi temetőben kezdtük, ahol megtekintettük a magyar irodalom és történelem jelentős alakjainak a sírját, mint például Ady Endre, Jókai Mór, Kossuth Lajos, Károlyi Mihály.
Károlyi Mihály sírjánál kifejezetten jól szórakoztunk, hiszen az egykori miniszterelnök sírjának a különlegessége egy kupola, ahol ha valaki suttog valamit a kupola egyik lábánál, azt hallani lehet az átlósan elhelyezkedő párjánál. Többen is kipróbáltuk ezt a hihetetlennek tűnő jelenséget, és megdöbbenve tapasztaltuk a kristálytiszta hangokat.
Ezt követően a budapestiek iskolájába vezetett az utunk, ahol egy diákszótárt állítottunk össze, megvizsgálván a magyarországi és erdélyi nyelvhasználat különbségeit, majd az Ady Endre Emlékmúzeumba látogattunk el, ahol megtekinthettük azt a helyiséget, ahol Ady életének utolsó másfél évét töltötte. A délután hátralevő részében a kis csipet-csapatunk a WestEndben barangolt. A második napot pedig mozizással zártuk.
A harmadik napot a Fővárosi Állat- és Növénykertben indítottuk, ahol gyermeki rajongással néztük végig a fókashowt, fülsüketítően vékony hangon ujjongtunk az újszülött kiselefántot látván, fülig érő mosollyal néztük végig, ahogy az orángutánok szégyenlősen pokrócaik alá bújnak, és csalódottan vettük tudomásul, hogy a tigrist elaltatták.
Utunk innen a Petőfi Irodalmi Múzeumba vezetett, ahol interaktív módon ismerhettük meg Petőfi és Arany életútjának meghatározó mozzanatait, valamint bónuszként egy Szabó Magda kiállítást is megtekinthettünk.
Ezt követte a Magyarság Házában tett látogatásunk, ahol elmélyíthettük a magyar kultúrával kapcsolatos ismereteinket. Ezután a Várkert Bazárt fedeztük fel, majd a Szent István bazilikát csodálhattuk meg.
Az utolsó esténket a helyi diákok a társaságában töltöttük, amikor is megismételtük, vagy inkább folytattuk a Püspök Panzióban eltöltött jóhangulatú estét.
Ám következő reggel azzal a lesújtó ténnyel kellett szembesülnünk, hogy az aznapi program a hazautazás. A reggeli után nem maradt más feladatunk, mint összepakolni, és a szuvenírektől súlyos bőröndöket, valamint az élményektől duzzadó lelki batyuinkat felpakolni a buszra, amely ezúttal Erdély felé vette az irányt.